Egyéb 2018

KESI-kupa U12: előreléptünk korábbi önmagunkhoz képest

A PICK SZEGED Utánpótlás két U12-es korosztályú csapata az elmúlt hétvégén a KESI-kupán szerepelt. Miklós Melinda tanítványai a döntőig meneteltek, míg Bucsányi Ibolya együttese az ötödik helyen végzett. A torna legjobb játékosának Szabó Hunort, a PICK SZEGED I.-ből választották meg.

 

XXIX. Balaton-kupa: értékes nemzetközi tapasztalatokat szereztünk

Az elmúlt hétvégén ifjúsági I. osztályban szereplő csapatunk a XXIX. Balaton-kupa felkészülési tornán vett részt, ahol a rendkívül rangos nemzetközi mezőnyben a hetedik helyen végzett.

Téli Kupa 2019: két egyéni elismeréssel jöttünk haza Romániából

Az elmúlt hétvégén a romániai Nagybányán vett részt felkészülési tornán a PICK SZEGED II.-es serdülőcsapata. Goór Róbert tanítványai egy-egy győzelemmel, vereséggel és döntetlennel zárták a Téli Kupát, amelyen a legjobb kapusnak Pópity Bencét választották meg, míg a gólkirály Szilágyi Benjamin lett.

Elégedetten jöhettünk haza Balatonfüredről

A PICK SZEGED Utánpótlás serdülőkorú I.-es csapata a második helyen végzett a balatonfüredi felkészülési tornán. A négycsapatos esemény legjobb kapusának Krivokapics Lukát választották meg tőlünk.

U8-U9: lelkesen küzdöttünk a KESI-kupán

Az elmúlt hétvégén két csapattal vettünk részt a kecskeméti KESI-kupán U8-U9-es korosztályban, amelyet az edzők, Nagy Zoltán és Nagyné Komáromi Veronika értékeltek.

Tarján: arany- és bronzéremmel térhettünk haza

Az elmúlt hétvégén két csapatunk is nemzetközi fiú tornán vett részt Tarjánban. Mandl Gábor U15-ös tanítványai mind az öt meccsüket megnyerték és kupagyőzelemnek örülhettek, míg Balda Ákos U13-as együttese a harmadik helyen végzett.

XV. Mikulás-kupa: arany- és ezüstéremmel jöttünk haza Adáról

A PICK SZEGED Utánpótlás három csapata részt vett az elmúlt hétvégén a XV. Mikulás-kupán a szerbiai Adán. Jól szerepeltünk, Balda Ákos tanítványai arany-, Szabó Péter ifjúsági együttese pedig ezüstérmes lett, míg Pertics Piroska U15-ös gárdája a nyolcadik helyen végzett.

Több játékosunk érdekelt az utánpótlás válogatottaknál

Az elmúlt hetek a válogatott-összetartásokról szóltak, szólnak. A PICK SZEGED Utánpótlás három játékosa is meghívót kapott korosztályos nemzeti együttesekbe.

Ismét elindult a Mentorprogramunk!
 
A MOL-PICK Szeged család számára fontos az utánpótlás.
Újabb utánpótlás játékosunk debütált a MOL-PICK Szegedben

A PICK Szeged Utánpótlás újabb fiatal játékosa mutatkozott be a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatában. A Mezőkövesd elleni mérkőzés utolsó negyedórájában pályán volt a 19 éves beálló, Tóth József.

Oldalak