Az utolsó másodpercben szerzett góllal nyertünk

Megvan! Ez a lényeg, ezt a győzelmet jó mélyen elrakjuk, mert volt benne izgalom rendesen. A lényeg, hogy miénk a 2 pont, sikerült megszereznünk a 2022-2023-as szezon első győzelmét az NB I-ben.

Népes szurkolósereg jött el bennünket buzdítani, nagy hálával tartozunk a #HandballFamily tagjainak, mert végig ott voltak mellettünk, és segítettek minden nehéz pillanatban.

Nem kezdtünk jól, támadásban nem sikerült semmi, így a rutinos vendégek elhúztak, így sokáig egy célunk volt, sikerüljön megközelíteni őket. Lakatos Krisztián bravúrjai adtak lendületet, így előbb egyenlítettünk, majd a félidő hajrájában már magabiztosan vezettünk.

Jól indult a második harminc perc is, tovább növeltük az előnyünket. Elég volt néhány eladott labda, máris fordult a kocka, ismét a Szigetszentmiklósnál volt a vezetés. Egyre jobban úszni látszott a hajó, a meccs végéhez közeledve 2-3 góllal is megléptek a vendégek. Luka Krivokapic több bravúrt is bemutatott, támadásban pedig Fekete Gellért és Radvánszki Zsolt is fontos pillanatokban szerzett gólt, így sikerült visszajönnünk a meccsbe. Nem szabad megfeledkezni Varga Mihályról sem, mert döntő érdemeket szerzett abban, hogy nyílt lett a találkozó. Az utolsó percben sikerült egyenlítenünk. Támadtak a vendégek, de Luka Krivokapic két hatalmas védéssel jelezte: mi győzelemre hajtunk. Időt kértünk. Hét másodperc volt ekkor hátra. Egy remek figurát játszottunk meg, Varga Mis kapta a labdát, aki kilenc méterről felugorva a kapuba bombázott. Kezdődhetett az örömtánc, szólt a vastaps: Nyertünk! Ez a lényeg! A győzelem!

PICK Szeged U21-Szigetszentmiklós 32-31 (16-13)
NB I/B, 2. forduló, Szeged, PICK Aréna, Ludányi Márton sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Fekete, Tóth.
PICK Szeged U21: Krivokapics – Tisza 3, Szabó Á. 3, Rea 2, Hegedűs 3, Radvánszki 2, Szepesi 4. Csere: Lakatos (kapus), Varga M. 9, Gazsó 3, Fekete G. 2, Kretz 1, Szűcs, Tusjak. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.