Egy kis szegedi kézilabdatörténelem (5. rész) – Bemutatjuk Skaliczki Lászlót

Jöjjön az ötödik rész az „Egy kis szegedi kézilabdatörténelem” sorozatunkban. Most szeretnénk bemutatni nektek az első bajnokcsapatunk mesterét, Skaliczki Lászlót, aki játékosként is erősített bennünket.

1996. április 21. Ezt a dátumot jegyezzétek meg, hiszen ekkor lettünk először magyar bajnokok. Kedden volt 24 éve, hogy klubunk a magyar trónra ülhetett. A csapatot és a sikerhez vezető utat már bemutattuk nektek, most azonban szeretnénk megismertetni Skaliczki Lászlót, aki ennek a csodás csapatnak a vezetőedzője volt.

Újkígyóson született, középiskolai tanulmányai után Szegedre költözött, a Juhász Gyula Tanérképző Főiskolán előbb matematika-fizika szakos diplomát szerzett, majd testnevelés szakon szerzett oklevelet. Tagja volt annak a legendás Szegedi Volán férfi kézilabdacsapatnak, amely 1975-ben megnyerte az NB I/B-s bajnokságot, és kiharcolta az NB I-es tagságot. Az első nagy sikerünkben is tevékeny részes volt, a Volánnal 1977-ben MNK-győzelmet (ekkor így nevezték, ma már Magyar Kupa) ünnepelhetett.

Ezután hazatért Újkígyósra, tanárként dolgozott, de már a helyi utánpótlással is foglalkozott, így a kézilabdától nem szakadt el. Békéscsaba, Komló, majd Szeged. Ez volt az edzői pályafutásának főbb állomása. Első nagy sikerét velünk, a Pick Szegeddel érte el a már említett 1996-os magyar bajnoki címmel.

2000-ben második bajnoki aranyát szerezte, ekkor a Dunaferr mestere volt, az újvárosi együttessel bejutott a KEK-döntőbe is, ahol végül második lett.

2001-től egészen 2008-ig a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, nemzeti együttesünk 2004-ben az athéni olimpián a negyedik helyen végzett.

2010-ben ismét visszatért hozzánk, újból a Pick Szeged trénere lett. Egészen 2013-ig irányította csapatunkat.

Jelenleg Újkígyóson él, 2005-ben mesteredző lett, a magyar férfi kézilabda ikonikus alakja, kiváló szakember, akit hatalmas szeretet és tisztelet övez Szegeden.

Cikk: Süli Róbert