Egy kis szegedi kézilabdatörténelem (6. rész) – Csoda Berlinben

Klubunk első nemzetközi sikerét 2014-ben érte el. A Pick Szeged bejutott az EHF-kupa négyes döntőjébe. Berlinben a fináléban végül 25-24-re nyertünk a francia Montpellier ellen.

 

Nem indult jól a 2013-2014-es szezon a Pick Szeged számára, viszont annál szebben fejeződött be. Nem sikerült a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülni, így csapatunk az EHF-kupában szerepelhetett a nemzetközi porondon. Sikerrel vettük az első kört a portugál Benfica ellen, majd jöhettek a csoportmeccsek. Itt is folytattuk a remek sorozatot, a francia Nantes, a svéd Kristianstad és a szlovákiai Tatran Presov előtt végeztünk, így továbbjutottunk. Jött egy újabb portugál együttes, a Sporting. Idegenben vereséget szenvedtünk, de itthon magabiztosan harcoltuk ki a berlini négyes döntőbe jutást. Már ezt hatalmas sikerként könyveltük el. Nem volt szerencsénk a sorsoláskor, hiszen az elődöntőben a hazai pályán szereplő német Füchse Berlin volt az ellenfelünk. Csapatunk azonban hatalmas lendülettel és eredményesen kézilabdázott, 24-22-re diadalmaskodott, és bejutott a fináléba. 

 

2014. május 18. történelmi dátum klubunk életében. A döntőben a francia Montpellier volt az ellenfelünk, tele klasszissal. Közel 200 szegedi szurkoló hangja adott erőt a csapatunknak, amely folytatta csodás teljesítményét. Nem sokat foglalkoztunk azzal, hogy mindenki a gallokat tartotta esélyesnek a győzelemre, parádés játékkal 29-28-ra nyertünk. Csodás meccs volt, a szegedi kézilabda első nemzetközi sikere. Másnap, hétfő este hatezer (!) szurkoló ünnepelte a csapatot Szeged belvárosában, a Dugonics téren.

 

A döntő jegyzőkönyve:

Montpellier (francia)-Pick Szeged 28-29 (14-16)
Férfi kézilabda EHF-kupa, döntő. Berlin, Max Schmeling Halle, 8 ezer néző. Vezette: Nikolov, Nacsevszki (macedónok).
Montpellier: Omeyer – Gajic 10/4, Hmam, Tezs 4, Gaber 3, Grebille 2, Guigou 1. Csere: Siffert (kapus), Simonet 2, Dolenec 3, Kavticnik 3. Vezetőedző: Patrice Canayer.
Pick Szeged: MIKLER ROLAND – ROBERTO GARCÍA PARRONDO, ANCSIN GÁBOR 4, NIKO MINDEGÍA 3, ZUBAI SZABOLCS 2, ILYÉS FERENC 7, KEKEZOVICS MARINKO 2. Csere: TATAI PÉTER (kapus), ALEN BLAZEVIC, BALOGH ZSOLT 2, VADKERTI ATTILA, JONAS LARHOLM 5/4, NIKOLA PRCE 3, VLADIMIR VRANJES 1, MARKO LASZICA. Vezetőedző: JUAN CARLOS PASTOR.
Hétméteres: 4/4, illetve 4/4.
Kiállítás: 4, illetve 14 perc.
Meccsfilm: 0-1, 0-2, 1-2, 2-2, 3-2, 3-3, 4-3, 4-4, 5-4, 5-5, 5-6, 6-6, 6-7, 6-8, 7-8, 7-9, 8-9, 8-10, 8-11, 10-11, 10-12, 11-12, 11-13, 12-13, 12-14, 13-14, 13-15, 14-15, 14-16 (félidő), 15-16, 15-17, 15-18, 16-18, 17-18, 17-19, 18-19, 18-20, 18-21, 19-21, 20-21, 20-22, 20-23, 21-23, 22-23, 23-23, 23-24, 24-24, 24-25, 25-25, 25-26, 25-27, 25-28, 26-28, 27-28, 27-29, 28-29.

 

 Összeállítás: Süli Róbert