Egyre nívósabb a PickBall tornasorozatunk – INTERJÚ

A PICK Szeged kézilabdacsapata 2017-ben hozta létre PickBall néven utánpótlás tornasorozatát, amelyből idén már ötöt rendezett a klub, összesen pedig már tizenegynél tart. A kupa megítélésről, hátteréről és jövőjéről kérdeztük a PICK Szeged Utánpótlás szakmai igazgatóját, Herbert Gábort.

 

– Hogyan értékeled a tornasorozat 2018-as részét?

 

– Ami miatt 2017-ben elkezdtük a PickBall utánpótlás tornasorozatot, hogy versenyeztessük a csapatainkat, azt tudtuk folytatni 2018-ban. A srácok olyan ellenfelekkel mérhették össze a tudásukat, akikkel amúgy a bajnokságban nem találkoznak, ez mindenképpen fontos szempont. Ami pedig a szervezést illeti, egyre jobb a megítélése a PickBall-kupának a többi klubnál. Egyre több helyről kaptunk pozitív visszajelzéseket, több csapat már feltünteti az eredménysorában az itt elért helyezését. A lebonyolítás is zökkenőmentesen ment mindig, kivéve, amikor a Ferencváros nem tudott eljönni az U11-es tornára a rendkívüli időjárás miatt. De ezt a váratlan helyzetet is sikerült megoldanunk.

 

– Hogyan szerepeltek a PICK-csapatok?

 

– Ezekben a korosztályokban a sikerességet még nem eredményekben, helyezésekben mérjük. Nagyon örülök neki, hogy kezdenek hozzászokni a gyerekek, hogy van ez a kezdeményezés. Az aktuális tornát mindig elképesztően várták a játékosok, a szülők és az edzők is, utóbbiak nagyobb szerepet kaptak már a szervezésben. Mivel ez egy meghívásos tornasorozat, sokat számított, hogy a felkészítőink kit javasoltak, hogy hívjunk meg ellenfélül. Szakmailag az a célunk, hogy minél nívósabb legyen a PickBall utánpótlás tornasorozat, mert csak hasonló és erős ellenfelek ellen tudjuk felmérni a pillanatnyi tudásunkat.

 

– Milyen tervei vannak a klubnak még a PickBall-kupával kapcsolatosan 2018-ban?

 

– Mindenképpen szeretnénk folytatni a sorozatot. A nyárra tervezünk a kisebbeknek egy szezonzáró kupát, illetve a következő lépés, hogy augusztusban az ifjúsági csapatunk részére szervezzünk egy komoly, kétnapos, nemzetközi tornát neves csapatokkal. Januárban pedig ismét szeretnénk az U9-U13-as korosztályt pályára vinni a PickBall-kupán.

 

– Milyen visszajelzéseket kaptatok a résztvevő csapatoktól a tornákat illetően?

 

– Úgy látom, hogy szívesen jön mindenki a PickBall-kupára, Jó példa erre a Békés-Drén KC, mivel 2018-ban az öt esemény közül négyen is itt volt a klub, de a Ferencváros és a Telekom Veszprém is rendszeres vendégünk. Összességében mindenkitől pozitív visszajelzéseket kaptunk. Akadt olyan csapat, aki kiemelten azt köszönte meg, hogy játékvezetők magas színvonalon fújták a sípot, vagy éppen ami kevésbé öröm, de amikor egy játékos súlyos sérülést szenvedett, a szülők megköszönték a gyors helyzetfelismerésünket. Számomra nagy öröm, hogy senki nem mondta le a szereplést, egyedül a Ferencváros nem tudott eljönni az U11-es tornára, mert az időjárás nem tette lehetővé a biztonságos utazásukat.

 

Köszönjük a Pick Szeged Zrt.-nek, a COOP Szegednek és a Délmagyarországnak, hogy támogatták a PickBall-kupát, valamint partnereinknek, a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetségnek és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek a közreműködést.

 

A 2018-ban rendezett PickBall-kupák összefoglalói ezeken a linkeken olvashatóak:

 

PICKBALL-KUPA: HAZAI SIKER AZ U9-ESEK KÖZÖTT

A BÉKÉS NYERTE AZ IDEI ELSŐ PICKBALL-KUPÁT

PICKBALL U11: KIVÁLÓAN KÜZDÖTTEK, A BÉKÉS NYERT

 

PICKBALL: NAGYSZERŰ FELKÉSZÜLÉSI LEHETŐSÉG VOLT

 

PICKBALL: A TIZEDIK KUPÁT A PICK SZEGED NYERTE

 

- Becsei Dávid -