Horvátországban járt két csapatunk

Az elmúlt hétvégén két együttesünk Horvátországban szerepelt felkészülési tornán. Pertics Piroska U15-ös tanítványai és ifjúsági II.-es csapatunk is a negyedik helyen végzett.

Szabó Péter, az ifjúsági II.-es csapatunk edzője: – Küzdelmes mérkőzéseken, erős ellenfelekkel szemben szerezhettünk tapasztalatokat, így a torna remekül szolgálta felkészülésünket a hamarosan kezdődő bajnokságra. A hétvégét két győzelemmel és két vereséggel zárva a negyedik helyet szereztük meg.

Pertics Piroska, az U15-ös csapatunk edzője: – A csapat tagjai most augusztusban kerültek össze, így ez a torna remek lehetőséget biztosított arra, hogy megismerjük egymást pályán kívül is. A fizikálisan sokkal jobb adottságú együttesek ellen látszódott, hogy megilletődötten mentünk fel a pályára. A torna utolsó mérkőzésén már bátrabban kézilabdáztunk védekezésben és támadásban egyaránt. Negyedik helyen végeztünk a tornán, sokat tanultunk és tapasztaltunk a három nap alatt, amelyre tudunk építeni az év során.

– Becsei Dávid –