Imádnak játszani, várják a PickBallt

Az U10-esek eseményével elindul a PickBall utánpótlás tornasorozat 2018-as idénye. Hetedszer rendezzük meg a felkészülési kupát, amelyet szombaton két helyszínen, egy-egy PICK Szegeddel bonyolítunk le. A két csapat edzőjét, Bucsányi Ibolyát és Miklós Melindát kérdeztük.

A Topolya sori sportcsarnokban és a Déri Miksa Szakközépiskola tornatermében is 10 órakor kezdődnek majd a mérkőzések szombaton. Előbbiben a PICK Szeged I. az FKSE-Algyővel és a Telekom Veszprémmel, míg utóbbiban a PICK Szeged II. a Békés-Drén KC-val és a Ferencvárossal találkozik. Mivel mindkét csoportban három-három együttes van, így az azonos pozícióban végzettek játszanak majd egymás ellen a helyosztókon, amelyek 14.30-kor indulnak a Topolya sri sportcsarnokban.

– A tavalyi győztes csapatomból hárman-négyen lesznek ott most is a pályán. Várják a fiúk a tornát, amelyen a tisztes helytállást, küzdeni akarást és kiváló hozzáállást tűztem ki célul. Ha ezek megvannak egy ilyen fiatal csapatban, az eredménnyel is párosul. A srácok már meccslázban vannak, a helyosztón szeretnének majd a Telekom Veszprémmel kézilabdázni – nyilatkozta Bucsányi Ibolya, a PICK Szeged II. edzője.

– Érdekes torna lesz számomra a szombati, mert tavaly még játékvezetőként ténykedtem rajta, most viszont már edzőként leszek ott a pályán. A fiúk imádnak kézilabdázni, akár hajnali kettőkor, álmukból felkeltve is játszanának, így nem kérdés, hogy mennyire várják a PickBallt. A csoportellenfeleink közül az Algyőt jól ismerjük, bízom benne, hogy legyőzzük őket. A Veszprémnek egyedül az eredményeit láttam, de ellenük szintén szeretnénk jól szerepelni. Azt várom, hogy kiélezettebb, erősebb meccseket játszunk, amiknek a végjátékában fontos döntéseket kell hoznunk, valamint a havi egyszeri meccsterhelés miatt tapasztalatnak sem lesz utolsó a torna – mondta Miklós Melinda, a PICK Szeged I. edzője.

– Becsei Dávid –