Közlemény a zárt kapus meccsekről!

A koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében rendkívüli jogrendet hirdetett, veszélyhelyzet elrendeléséről döntött a kormány. Ennek értelmében zárt kapus meccseket kell játszanunk.

 Így szól hivatalosan a kormányrendelet, ami érinti a sporteseményeket, köztük a MOL-PICK SZEGED meccseit. A rendelet visszavonásig érvényes.

„A zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos, azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége”.

Zár kapus meccseket játszunk, nem jöhetnek be a szurkolóink!

Fontos információ azoknak, akik elővételben belépőt vásároltak a jegymester.hu oldalon (ezek a meccseink: Ferencváros, Orosháza és Vardar Szkopje), hogy az utalásokat visszafordítja a cég, így mindenki visszakapja a befizetett összeget. Türelmet kérünk, folyamatos lesz a visszafizetés!

A rendelet érinti az utánpótláscsapataink hazai mérkőzéseit és edzéseit (!) is, így azokat is zárt kapuk között rendezzük meg: szülők, családtagok és barátok nem mehetnek be a meccsre, az edzésre!

A Magyar Kézilabda Szövetség a következő határozatot hozta:

„Az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által szervezett és felügyelt kézilabda-bajnokságok és a Magyar Kupa kapcsán a Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján az U8-as, U9-es, U10-es, U11-es, U12-es és U13-as korosztályban kiírt Gyermekbajnokság mérkőzései ellenkező tartalmú döntésig elmaradnak.

Az U14-es, U15-ös, serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnokságok valamennyi bajnoki osztályban rendezendő valamennyi mérkőzését és a Magyar Kupa-, valamint a Liga Kupa-találkozókat zárt kapu mellett kell megrendezni.

Az elfogadott utánpótlás-tornák és a Sulikézi Fesztivál törlésre kerül.

Az MKSZ folyamatosan egyeztet az állami szervekkel, és szükség esetén az intézkedések időbeli hatályát és tartalmát a későbbiekben megváltoztathatja.”

A hatósági előírásokat a MOL-PICK SZEGED betartja, mert nekünk az emberi élet és az egészség a legfontosabb.