Lezártuk a szezont, átadtuk az aranyérmeket és a különdíjakat

A PICK Szeged Utánpótlás szombaton sikeresen lezárta a 2017-18-as idényt az újszegedi Kisstadionban. Kiosztottuk az aranyérmeket az U14-es II. osztályban és a serdülő II. osztályban első helyen végzett csapatainknak, valamint a ’’Jó tanuló, jó sportoló” kezdeményezésünkben átadtuk minden korosztályban a különdíjakat.

Sokan, körülbelül kétszázötvenen gyűltünk össze a szezonzáróra, ahol az idényt egy hangos ’’Szeged!’’ kiáltással fejeztük be. Köszönjük az egész éves támogatását a KÉSZ Csoportnak, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek, hogy támogatta a záró rendezvényünket.

Az U14-es másodosztályban Mandl Gábor tanítványai hibátlan teljesítménnyel nyerték meg a bajnokságot. Az ezért járó aranyérmeket szombaton Fekete Józseftől, a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség elnökétől vehették át a játékosok, Mandl Gábor edző, valamint segítője, Szabó László.

A bajnokcsapat névsora: Biczók Márk, Boróczky Botond, Budai Barnabás Vince, Fogarasi Márk, Halász Henrik Kristóf, Jánoska Gergely, Judik Simon Juvenál, Magos-Dóra Márton, Mikuska Milán Máté, Rácz Bendegúz Levente, Szabadi János Előd, Szamosvári Szabolcs Zsombor, Szűcs Balázs, Szűcs Péter Gergő, Tóth József Rómeó, Üveges Gergő, Vojnár Dániel János, Vojnár Péter Tamás, Záhonyi Botond.

A PICK Szeged Utánpótlást dicséri, hogy az U14-eseken kívül a serdülő másodosztályban is aranyéremmel zártunk az egyéb kiváló eredmények mellett. Nagy Zoltán csapata veretlenül végzett a tabella élén, így a 2018-19-es idényben már két gárdával indulhatunk az első osztályban.

A bajnokcsapat névsora: Csamangó Zsombor, Császár Norbert, Csengeri Hunor, Csóti Kristóf, Érces Kornél, Dancsik Barnabás, Deák Barnabás, Hajdú Bence, Harmati Bertalan, Hódi Richárd, Janecskó Márk Máté, Juhász Kristóf, Kaszás Erik, Kucsera Balázs, Míg Tamás, Nagy Kende, Noska Szabolcs, Soós Róbert, Szakállas Botond, Szalai Petrik, Szemán Levente, Tótok Adrián, Zöldy Márton.

A ’’Jó tanuló, jó sportoló’’ különdíjainkat azoknak a kézilabdásainknak adjuk át immár három éve, akik hétről hétre bizonyítanak a kék mezben, valamint kiváló a teljesítményük az iskolapadban is. A tableteket Herbert Gábor, a PICK Szeged Utánpótlás szakmai igazgatója és Fekete József adták át.

U7: Török Martin, edzője: Nagyné Komáromi Veronika. U8: Tari Benedek edzője: Bucsányi Ibolya. U9: Benák Dániel, edzője: Mandl Alice. U9: Szatmári Gábor, edzője Bucsányi Ibolya. U10: Kockás András edzője: Bucsányi Ibolya. U10: Csamangó Bálint, edzője: Miklós Melinda. U11: Csengeri Botond edzője: Bucsányi Ibolya. U11: Csikkel Roland, edzője: Goór Róbert. U12: Temesvári Ákos, edzője: Teimel Róbert. U14: Sarusi Kis Péter, edzője: Kis Márk. Serdülő korcsoport: Bagi Kristóf Tamás, edzője: Goór Róbert. Ifjúsági korosztály: Szőke Levente, edzője: Szabó Péter.

A PICK Szeged Utánpótlás kellemes nyarat kíván mindenkinek, jó feltöltődést, a következő idény nyitását a IV. PICK-niken tartjuk majd a felnőttekkel közösen. Részletekkel hamarosan jelentkezik majd klubunk.

A szezonzáróról készült fotógalériánk ide kattintva nézhető meg.

– Becsei Dávid –