Óriási élmény: világsztárok között készültek

A PICK Szeged Utánpótlás két játékosa, a 17 éves kapus, Marczika Barnabás, és a 19 éves beálló, Tóth József részt vett a MOL-PICK Szeged felnőtt csapatának roglai edzőtáborában. Kettejüket kérdeztük a munkáról, élményeikről és jövőjükről.

– Óriási élmény volt, hogy világsztárok között készülhettem tíz napig – mesélte büszkén Marczika Barnabás, aki az idényt az NB I/B-s FKSE Algyőnél tölti majd kettős játékengedéllyel.

– Számomra az egész edzőtábor emlékezetes marad egy életre. Eddig nem játszottam ilyen erős emberekkel, akiknek rengeteg rutinja van – vette át a szót Tóth József, aki a CYEB Budakalász elleni felkészülési mérkőzésen is pályára lépett szerdán..

Mindkét játékos számára nagy élmény volt a roglai edzőtábor, ahol tíz napot töltöttek el a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatával. Mindketten megjegyezték, hogy nagyon örültek a lehetőségnek, és remélik, lesz még ehhez hasonló. Marczika és Tóth kettős játékengedélyüknek köszönhetően nyitva áll majd a MOL-PICK kapuja előttük, ha úgy adódik.

– Bár Józsihoz hasonlóan nekem is van kettős játékengedélyem, elsősorban az PICK Szeged ifjúsági csapatában és az NB II-ben védek majd, azt még nem tudom, hogy Algyőn mennyi időt töltök – árulta el Marczika, akivel Szlovéniában Juan Carlos Pastor vezetőedző viccelődött folyamatosan, miután három és fél órát aludt egy délelőtti tréninget követően.

– Becsei Dávid –