Serdülő I. osztály: legyőztük a PLER-t

A Serdülő I. osztályban Goór Róbert tanítványai újabb sikert arattak, ezúttal hazai pályán a PLER-Budapest ellen.

PICK Szeged - PLER-Budapest 33-18 (16-9)
Fiú kézilabda, Serdülő I. osztály, Keleti csoport, 18. forduló. Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Asztalos, Bárkányi.

Goór Róbert, a PICK Szeged edzője: - Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, mert nagyon nehezen vettük fel a ritmusát. Ahogy teltek a percek, úgy lendültünk bele. Más sebességre váltottunk, jól védekeztünk és a támadásainkat is rendre gólokkal tudtuk befejezni, ennek köszönhetően nagy különbségű győzelmet arattunk, amihez gratulálok a srácoknak.

A következő fordulóban április 12-én Gyöngyösöön lépnek pályára a fiúk.

Csapatunk irányítója, Balán Norbert decemberben szenvedett keresztszalag-szakadást, ezért csapattársai most pólót csináltattak, ezzel is mielőbbi gyógyulást kívánva Norbinak. 

Hajrá Norbi, csak előre!

- Becsei Dávid -

Korosztály: