Utánpótlás hírek: válogatottaknál jártak játékosaink

Az elmúlt héten nem csak klubunk felnőtt játékosai jártak válogatott héten, hanem több utánpótlás kézilabdázónk is a korosztályos nemzeti csapattal edzett, játszott mérkőzést. Rea Barnabás és Hegedűs Patrik az ifjúságiakkal Párizsban nyert tornát, míg Marczika Barnabás junioregyüttessel Izraelben lépett pályára két mérkőzésen.

Ebben az összetételben a párizsi volt az első megmérettetése a magyar ifjúsági válogatottnak, amely a házigazda franciák mellett a cseheket és a portugálokat is legyőzte.

– Felemelő érzés volt pályára lépni Párizsban, hiszen tömött lelátók, közel 2 ezer ember előtt játszottuk mindhárom találkozónkat – emlékezett vissza Rea Barnabás. – Hatalmas öröm és még nagyobb motiváció, hogy egy ilyen rangos torna végén zártunk az élen. Nem kis dolog ez, hiszen tavaly Kárpáti Krisztián szövetségi kapitány először nyerte meg a Tiby Handballt Marczika Barnabásék korosztályával, vagyis mondhatni most címet védtünk – folytatta, majd elárulta, hogy a csapat és saját maga teljesítményével egyaránt elégedett volt, boldogan, feltöltődve tért vissza klubunkba. Az ifjúságiakra legközelebb három hét múlva Románia ellen vár összecsapás, majd decemberben a Visegrádi négyek ellen zárják az esztendőt.

– Óriási megtiszteltetésként fogtam fel, hogy kiutazhattam a válogatottal Párizsba. Nagyszerű tornán vettünk részt, külön öröm, hogy sikeresen kezdtük a felkészülést a nyári Európa-bajnokságra – ezt már az ifjúságiak másik szegedi játékosa, Hegedűs Patrik árulta el.

Sztárjátékosokból nem volt hiány a lelátón, a PSG, a Nantes és a Montpellier is több kiválósággal képviseltette magát. A magyarok jól zártak, Hegedűs elégedetten értékelte a Franciaországban tapasztaltakat.

– Kreatívan és jól támadtunk, a védekezésünk szintén erős volt. A csehek ellen meginogtunk hátul, elléptek öt góllal, de összeszedtük magunkat és tizenegy találattal ezt a meccset is megnyertük. Ez hatalmas pozitívum. Ami engem illet, rengeteget kell még fejlődnöm, de igyekeztem élni a kapott lehetőségekkel, amit ezúton köszönök Kárpáti Krisztiánnak és Pásztor Istvánnak – összegzett Hegedűs Patrik.

Marczika Barnabás a juniorválogatottal Izraelben járt, ahol a hazaiak ellen két találkozót játszottak. Az első mérkőzést 31–20-ra, a másodikat 35–26-ra nyerték meg a magyarok.

– Egy olyan rendszert próbálunk elsajátítani, amihez idő kell és a legtöbb játékos számára új. Mindezek ellenére jól és magabiztosan kézilabdáztunk, én pedig úgy érzem, hogy a játékperceimet értékelhetően hoztam le – értékelte szakmailag az izraeli túrát.

– Egy örök élmény marad számomra ez az utazás, hiszen három helyen is jártunk, többek között Jeruzsálemben. Az első két napot Dimonában töltöttük, majd átköltöztünk Tel-Avivba, ahol meglátogattuk a tengerpartot is. Az utolsó napon elmentünk a fővárosba, Jeruzsálembe, ami örök élmény marad – zárta a beszélgetést Marczika Barnabás, a juniorválogatott szegedi kapusa.

Az alakulóban levő serdülőválogatottnál keretszűkítés zajlott, amelyhez körülbelül hatvan fiút néztek meg a szakemberek. A válogatón a PICK SZEGED Utánpótlásból Csóti Marcell, Fekete Gellért, Halász Henrik, Mikuska Milán és Szűcs Balázs vett részt.

– Becsei Dávid –