Balda Ákos: meccsről meccsre léptünk előre

Második helyen végzett a gyáli utánpótlás tornán a PICK Szeged U14-es csapata. Balda Ákos együttese az első meccsen még 20-15-ös vereséget szenvedett a Ferencvárostól, ezután azonban lendületbe jött, és már nem hibázott. Előbb 26-21-re győzte le az Éles Kézisulit, majd 22-16-ra a PLER-t. A vezetőedző, Balda Ákos értékelte a tornát.

- Nagyon jó csapatok ellen játszhattunk, kiváló erőfelmérő volt ez a torna. Kicsit sajnálom a Fradi elleni első meccset, mert ezen a találkozón sok ziccert rontottunk, és ez nincs, fordított eredmény is születhetett volna. Nekem az volt a fontos, hogy meccsről meccsre legyen hatékonyabb a védekezésünk. Ezt végül visszakaptam, szépen lépkedtünk előre, ezután már két remek győzelmet arattunk, amely nagyon jót tett a lelkeknek. Másfél éve nem voltunk ilyen tornán, nem fordult elő velünk, hogy egy nap alatt három meccset játszunk. Jó volt, élvezte mindenki, teljesen feldobódva jöttünk haza. Jó volt a szülők szurkolását is hallani, nekik is fontos volt, hogy látták a gyerekeket végre játszani. Most már a szeptember 18-diki bajnoki rajtra készülünk, itthon, Szegeden edzünk.

A csapat tagjai: Oltványi, Molnár (kapusok) Czetnye, Erdélyi, Mátó, Vágvölgyi E., Kocsis, Báló, Benák, Matic, Vágvölgyi Sz., Ződi, Hoffmann, Répás, Ábrahám (mezőnyjátékosok).