Brunó apukája nyomdokain

Bajus Brunót – hivatalosan így lett anyakönyvezve – mutatjuk be. A Pick Szeged 15 éves kézilabdásának a neve ismerős lehet, hiszen édesapja a klub ikonja, Bajusz Sándor

Március legjobb Pick utánpótlás játékosának választották meg Bajus Brunót. A tehetséges játékos követi édesapja példáját, a vajdasági születésű Bajusz Sándor nagy kedvenc volt, imádta a szegedi közönség, a fiatal játékosnak is szép jövőt jósolnak a szakemberek.

– Megtapasztalom én is, hogy apa miatt jóval többet kell letennem asztalra, mint másnak, de szerencsére én ilyen típus is vagyok, szeretek küzdeni, harcolni. Édesapámhoz hasonlóan én is balátlövőként szerepelek, jelenleg az ERIMA bajnokságban játszunk, illetve az országos serdülőbajnokságban, az edzőm Mandl Gábor – kezdte a beszélgetés Bajus Bruno. 

Idén végzett a Juhász Gyula Gyakorló Általnos Iskolában, a német tagozatra járt. 

– Eddig a sportot és a tanulást összetudtam egyeztetni, most azonban nagy váltás lesz, hiszen középiskolában folytatom a tanulmányaimat. Nagy kedvencem természetesen édesapám, illetve Petar Nenadics, akit Szegeden láttam játszani, igaz, akkor még kicsi voltam, de nagyon jóban voltam vele. Szeretnék jó kézilabdássá válni, az álmom az, hogy a Bundesligában játszhassak – zárta a beszélgetés Bajus Bruno.

Korosztály: