December 1-től klubunk hivatalos neve: OTP Bank - PICK Szeged

Változatlan értékek, új névvel

A klubunkat már egy évtizede támogató hitelintézet december 1-től névadó szponzorrá lép elő, így csapataink a jövőben OTP Bank - PICK Szeged néven fognak szerepelni a hazai és nemzetközi versenysorozatokban.

„Az OTP Bank számára fontos értékek a lendületesség és a folyamatos fejlődés, amelyek a sportban is elengedhetetlenek az eredmények eléréshez. A kézilabda Magyarország egyik legsikeresebb sportága, Szeged pedig egy fontos fellegvára, amit az elmúlt időszakban elért sikerek is bizonyítanak. Büszkén támogattuk eddig is a klubot, és bízunk benne, hogy az együttműködés új szintre emelésével még jobban hozzá tudunk járulni a csapat sikereihez és ahhoz, hogy a PICK Szeged kézilabda klub utánpótlásnevelési programja még több sportolni vágyó gyerekkel tudjon foglalkozni és még több tehetséges sportolót neveljen ki.  Ez egyben befektetést is jelent a jövőbe, szeretnénk minél több gyereknek esélyt adni arra, hogy elérjen a felnőttek közé, ahol már nemzetközi szinten is megmérettetheti magát.” – mondta Nagy Zoltán Péter az OTP Bank Marketing és Kommunikációs Igazgatója.

„Céljaink eléréséhez, hogy a felnőtt csapatunk és a klub is tovább erősödjön, stabil gazdasági háttér kell, és ennek a megteremtésében eddig is kiemelt fontosságú volt az OTP Bank támogatása. Szeretnénk megköszönni, hogy további bizalmat szavaztak nekünk, és azért fogunk dolgozni, hogy az együttműködésünk most kezdődő, új szakaszában még több sikernek örülhessünk majd együtt. Tudom, hogy fontos a szurkolóinknak, így szeretném megnyugtatni őket afelől, hogy bár új néven folytatjuk a működésünket, a klub tradicionális értékei nem változnak, így a címerünk is változatlan marad” – mondta el a névváltoztatás kapcsán dr. Szűcs Ernő Péter, a klub elnöke.