Főszerepben a fiatalok

Három héten át a fiataloké a főszerep! Hétfőtől kezdődően három turnusban összesen közel 100 gyerek vesz részt a Pick Szeged Utánpótlás III. kézilabdatáborában.

 

Az első és harmadik héten a 6-9 évesek számára adott a lehetőség, míg a második turnusban a 10-11 évesek népesítik be táborunkat. Nem véletlen a keretes forgatókönyv, mivel a 2006-ban születettek számára a tábor amolyan 0. hét lesz az augusztus 14-én induló hivatalos felkészülés előtt. A tábort döntőtöbbségében Pick-játékosok alkotják, majd az utolsó turnusban lesznek olyanok, akik még nem kézilabdáztak eddig.

 

–Személyesen tapasztaltam, hogy kiválóan érzik magukat a fiatalok a táborban. Tartalmas egy hét áll mindenki előtt. Igyekeztünk izgalmas és változatos programot összeállítani a fiúk számára. Délelőttönként a Rókus II. Általános Iskola tornatermében kézilabdáznak, játszanak, megebédelnek a Monster DownTownban, a délutánt pedig kalandparkban, strandon, halastónál, vadasparkban vagy lovastanyánál töltik a srácok. Ezen a héten vadaspark helyett is strandra mentünk a kánikulára való tekintettel. A szakmai munkát az első két hétben Bucsányi Ibolya, míg az utolsóban Mandl Alice felügyeli. Támogatóinknak pedig köszönjük szépen, hogy hozzájárultak a tábor létrejöttéhez – összegzett az első hét közepén Herbert Gábor, a Pick Szeged Utánpótlás szakmai igazgatója.

 

Támogatóink: Monster Downtown étterem, Napfényfürdő Aquapolis Szeged, Kóbor-ló Lovastanya, Soup&Pasta (COOP Szeged Zrt.), Tiszaparti Kalandpark

 

– Becsei Dávid –