Győzelemmel kezdtük 2021-et

 

Első meccsét játszotta a Szerencsejáték Zrt. Liga Kupában a PICK SZEGED U22. A #kékek idegenben, a Mizse KC otthonában nyertek 32-29-re.

Jól kezdtük a meccset, mi szereztünk vezetést, sőt még növelni is tudtuk az előnyünket. Elég volt egy két hiba, fordítottak a hazaiak, sőt a féldőben 18-14-re húztak el. Összekaptunk magunkat, fokozatosan jöttünk fel, előbb egyenlítettünk (22-22), majd átvettük (26-25 ide) a vezetést. A hajrát remekül bírtuk, sikerült lerohanásokból gólokat szereznünk, így a végén magabiztosan 32-29-re nyertünk, visszavágtunk a decemberi bajnoki vereségért.

Kárpáti Krisztián vezetőedző: -A bajnokságban elszenvedett vereség után a visszavágás reményében léptünk pályára a Liga Kupa első meccsén. A küzdelmes mérkőzés hullámzó játékot hozott, volt, hogy mi és, hogy az ellenfél vezetett több góllal. A csapatnak voltak kiváló periódusai a játék minden elemében, de többször esett szét a játékunk pillanatok alatt. A végjátékban összeállt a védekezés és jó kapusteljesítmény is párosult hozzá, így gyors indításból szerzett gólokkal felőröltük a hazai csapatot. A küzdelem és a motiváció tetszett, játékban van még mit fejlődni, de örülünk a győzelemnek!

Folytatás jövő héten pénteken (január 15.) 18 órakor zárt kapuk előtt itthon, ellenfelünk újból a Mizse KC lesz.

Szerencsejáték Zrt. Liga Kupa, H csoport, 5. forduló.

Mizse KC-PICK SZEGED U22 29-32 (18-14)
PICK SZEGED U22: Marczika, Krivokapics (kapusok), Lőrincz 2, Kecskés D. 7, Vetési 1, Tóth J., Kurai, Rea 3, Bajus 5, Fekete G 1., Kovács Á. 3, Hegedűs 1, Pál 2, Tőkés, Csányi 4, Hutvágner. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
Hétméteresből: 2/1, ill. 3/1
Kiállítások: 14, ill. 10 perc

 

Korosztály: