Ifjúsági II. osztály: hatgólos hátrányból felállva ikszeltünk

Hátrányból felállva döntetlennel zártuk a bajnokságot az Ifjúsági II. osztályban hazai pályán a Dunakeszi ellen.

PICK SZEGED II. – VS Dunakeszi 34–34 (14–18)

Férfi kézilabda, Ifjúsági II. osztály, Keleti csoport, 22. forduló. Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Kovács G., Papp B.

A szegedi gólszerzők: Serfőző 6, Szabó 5, Mokcsay 5, Kocsik 4, Juhász 4, Gercsó 4, Tóth 3, Borbély 2, Tóth-Molnár 1.

Szabó Péter, a PICK SZEGED II. edzője: – Az utolsó bajnoki mérkőzésünkbe az egész éves hullámzó játékunkat sikerült belesűrítenünk. Rosszul kezdtünk, lagymatag védekezésünknek és pocsék helyzetkihasználásunknak köszönhetően már hatgólos előnyben is játszottak a vendégek. A második játékrészre feljavultunk, a vezetést is átvettük. Az utolsó öt percben azonban megint sorra hibáztuk el kialakított helyzeteinket, aminek pontvesztés lett az eredménye.

– Becsei Dávid –

Korosztály: