Ifjúságiak: hatból öt meccset megnyertünk, az 5. helyen végeztünk Düsseldorfban

Kiélezett találkozó végén ifjúsági csapatunk 23–21-re legyőzte a düsseldorfi felkészülési torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésén a Magdeburgot, így öt győztes és egy vesztes meccsel az ötödik pozícióban zárt.

A férfi kézilabda Német Szuperkupa-döntő – élőben tekinthetik meg a Flensburg és a Kiel találkozóját kint tartózkodó játékosaink és szakmai stábunk – mai helyszínén, a düsseldorfi ISS Dome-ban léptünk pályára a helyosztón, amelyet nagy csatában megnyertünk.

– A torna során másodszor találkoztunk a Magdeburggal. Először legyőztük, de tudtuk, hogy ez egy teljesen más meccs lesz. Jó védekezésünknek, kapusteljesítményünknek és pontos támadásainknak köszönhetően az első félidő közepén kezdtünk ellépni ellenfelünktől. Négygólos előnyre tettünk szert, de a szünet után megadtuk az esélyt a Magdeburgnak, hogy felzárkózzon. Innentől kezdve egy-kétgólos különbséggel folyt le a hátralevő idő. A végén támadhattak a németek az egyenlítésért, de labdaszerzés után mi lőttünk gólt, így kétgólos győzelmet arattunk – összegezte a mérkőzést az ifjúsági csapatunk edzője, Velky Péter.

– Egy nagyon komoly tornán vehettünk részt, hat elképesztően kemény mérkőzést játszottunk, amelyből ötöt megnyertünk. Az elejétől a végéig küzdöttünk, támadásban és védekezésben egyaránt szépen kézilabdáztunk. Rendkívül értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk Düsseldorfban, jól szolgálta a felkészülésünket. Elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, büszke vagyok rájuk – beszélt a torna tanúságairól.

A torna mai eredményei:

Döntő:

Füchse Berlin–Skandenborg 23–30 (11–15)

Bronzmérkőzés:

MT Melsungen–RK Celje 23–30 (11–14)

Az 5. helyért:

MOL-PICK SZEGED–SC Magdeburg 23–21 (14–10)

A 7. helyért:

Frisch Auf! Göppingen–Telekom Veszprém 20–24 (10–13)

– Becsei Dávid –

Korosztály: