III. PickBall Extra Kupa: a Kielce és a Celje is érkezik

Immár harmadszor rendezzük meg közvetlenül a szezon kezdete előtt a PickBall Extra kupát, amelyen idén 2003-as és 2005-ös együttesek két hatcsapatos mezőnyben csatáznak majd egymással korosztályukban.

Nemzetközi, erős mezőny alakult ki a 2003-as és 2005-ös korosztályban egyaránt. A Bajnokok Ligájából ismert PGE Vive Kielce és az RK Celje PL is mindkét korosztályban megméretteti magát a két napos tornán, amelynek augusztus 29-30-án az újszegedi sportcsarnok és a Csonka-tornaterem ad otthon.

Jövő csütörtökön 9 órakor a 2005-ösöknél Kielce–PICK SZEGED mérkőzéssel indul a torna, míg pénteken este 18.30-kor ünnepélyes díjátadóval fejeződik be. A tizenkét együttes a két nap alatt összesen huszonkét mérkőzést játszik majd.

Csoportbeosztás, 2005-ös korosztály, A csoport: PGE Vive Kielce (lengyel), PICK SZEGED, Rk Vojvodina (szerb). B csoport: Ferencváros, Kecskeméti Sportiskola, RK Celje PL (szlovén).

2003-as korosztály, A csoport: Lokomotiva Brcko (bosnyák), PGE Vive Kielce, PICK SZEGED. B csoport: HC Minaur (román), RK Celje PL (szlovén), RK Vojvodina (szerb).

A találkozók megtekintése mindkét helyszínen ingyenes lesz, várjuk szurkolóinkat Goór Róbert (2003-asok) és Teimel Róbert (2005-ösök) tanítványainak találkozóira egyaránt. Részletes programmal hamarosan jelentkezünk.

Cikk: Becsei Dávid

Fotó: Kovács Ferenc