Mentorprogram - újabb három csapat

Folytatódik sorozatunk, amelyben a novemberben indult mentorprogramunkban résztvevő edzőket szólaltatjuk meg. Ma Bucsányi Ibolyát és Nagyné Komáromi Veronikát kértük meg, hogy mondják el észrevételeiket.

Amikor először hallottam erről a kezdeményezésről, úgy örültem neki, mint egy kisgyerek. Óriási dolog ez, nagy lehetőség. A fiúk is örültek, amikor bejelentettem nekik. Mindegy volt számukra, hogy ki érkezik hozzánk, csak jöjjön valaki. Testközelben a felnőttcsapat bármelyik tagjával, nekik ez óriási megtiszteltetés és élmény. Szakmai munkát a 10-11 évesekkel végzünk majd. Balogh Zsolttól azt várom, hogy bátorítsa a srácokat, hogy merjenek lőni, míg Gaberrel posztjából adódóan a beállók feladatait csiszolhatja majd a csapattal. Thiagus Petrus egy igazi mókamester, ezt már a közös fényképezésen is megmutatta. Imádták a fiúk, vele garantáltan jó hangulatban fognak telni az edzések, amelyekre lejön – nyilatkozta Bucsányi Ibolya, a PICK Szeged U9-U10 edzője.

Mindenképpen jó kezdeményezés a mentorprogram – kezdte a beszélgetést a PICK Szeged U7 edzője, Nagyné Komáromi Veronika –. Várják már a kicsik a nagyokat, hogy tanulhassanak tőlük. Szergej Gorbokot, Dmitrij Zsitnyikovot és Stefan Sunajkót kaptuk meg, ami azért nagyszerű, mert így három poszton is tudnak segíteni, valamint Zsitnyikov a világ egyik legjobb irányítója. Az első találkozás jól sikerült, bár eléggé megilletődöttek voltak a fiúk, de oldották a hangulatot a nagyok. Azt várom a programtól, hogy segítsék a munkánkat Gorbokék, kapjunk egy kis ízelítőt a mindennapjaikból, valamint motiválják a fiatalokat.

– Becsei Dávid – 

 

fotók:http://utanpotlas.pickhandball.hu/galeria/2017-11-16/mentorprogram-ujabb-ket-csapat