Nagyszerű játékkal, két meccset nyert a PICK SZEGED I. U12

 
Két meccs, két győzelem a mérlege a PICK SZEGED I. U12-es csapatának. Mandl Alice együttese fontos rangadót nyert meg az Algyő ellen.
 
Eredmények:
PICK SZEGED I.-FKSE Algyő 22-14
PICK SZEGED I.-Izsák 27-9
 
Mandl Alice: - Hatalmas kihívás volt számunkra a hétvégi forduló, hiszen többen lázasak, influenzásak és sérültek voltak, így bizony kevés hadra fogható játékosom volt. Egyből egy kemény ellenféllel kezdtünk, az Algyő eddig egyetlen vereséget szenvedett az egész bajnokságban. Az előjelek nem voltak kedvezőek, de ezt megcáfolták a fiúk, akik harciasan és okosan játszottak. Már az első félidő végén 4 góllal vezettünk, amit még növelni is tudtunk. Igazi csapategység jellemzett bennünket, a fiúk egymást segítve és kiszolgálva oldották meg a feladatot. A második meccs az Izsák ellen már igazi örömjáték volt. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, kiválóan játszottunk, és megérdemelten nyertük meg mindkét meccsünket.
 
Korosztály: