Serdülő I. osztály: sokat tanulhatunk ebből a meccsből

Kilencgólos előnye kettőre olvadt a második félidőben, de nyerni tudott a PICK Szeged II. Orosházán a Serdülő I. osztály második fordulójában 24–21-re.

Orosházi FKSE-Linamar – PICK Szeged II. 21–24 (8–13)

Fiú kézilabda, Serdülő I. osztály, Keleti csoport, 2. forduló. Orosháza, 50 néző. Vezette: Csige, Körmendi.

Goór Róbert, a PICK Szeged II. edzője: – Az első félidőben és a második elején jól játszottunk támadásban és védekezésben egyaránt, illetve a kapusteljesítmény is elfogadható volt, de ezt követően visszaestünk. Szerencsére a mérkőzés végéig meg tudtuk tartani az addig összehozott nagyobb különbségű előnyünket. A jövőben ebből a mérkőzésből sokat tanulhatunk és készülhetünk a következő találkozóinkra. Gratulálok a győzelemhez a fiúknak!

– Becsei Dávid –

Korosztály: