Tornagyőztes Kecskeméten a PICK SZEGED U11

Remekül indult az év a PICK SZEGED U11-es csapata számára. A #kisKékek kecskeméten veretlenül nyerték meg a KESI-kupát.

Kecskeméten szerepelt a PICK SZEGED U11-es csapata. Bucsányi Ibolya tanítványai a KESI-kupán vettek részt. A #kisKékek veretlenül nyerték meg a viadalt, a torna legeredményesebb játékosa a szegedi Bucsányi Kada lett.

Bucsányi Ibolya: - Három hetes pihenőt követően, egy egy hetes visszarázódással vágtunk neki az év első felkészülési tornájának. A csoportunkban számunkra két ismerős ellenféllel, az Orosháza és a Békés csapataival csaptunk össze. Az Orosháza ellen még olykor döcögött a játék, de a győzelmünket semmi nem  veszélyeztette. A Békés ellen már a csoport elsőség volt a tét, ennek megfelelően már határozottabb védekezést és támadást mutattunk be a pályán, amelynek szintén nagy arányú győzelem lett a jutalma. A döntőben a Törökszentmiklós csapatával találkoztunk. Mind játékerőben, mind tudásukat tekintve ismeretlenek voltak a számunkra, de harcos oroszlánként léptek pályára a fiúk, akik végig uralva a mérkőzést, szintén nagy arányú győzelmet zsebeltek be. Gratulálok a fiúknak a határozott, céltudatos játékhoz. Büszke vagyok rájuk!

Eredmények:

Pick Szeged-Orosháza: 21-11
Pick Szeged-Békés: 22-11
Pick Szeged-Törökszentmiklós: 20-9
 
Korosztály: