U12: megmutatták, hogy mit tudnak

A Gyermekbajnokság U12-es korosztályában, a Badó László régió B csoportjának idei utolsó fordulójában a PICK Szeged I. és II. Szegeden, a Csonka-tornateremben lépett pályára két-két mérkőzésen.

PICK Szeged I. – Tigrisek Csongrádi KSE 28–7 (13–3)

PICK Szeged I. – PICK Szeged II. 32–14 (13–5)

PICK Szeged II. – Békés-Drén KC 14–19 (9–14)

Teimel Róbert, a PICK Szeged I. edzője: – Az első mérkőzésen örülök, hogy mindenki felvette a ritmust, és beállt a sorba dolgozni. Egyre több dolgot látok azoktól a játékosoktól is, akik eddig nem mutatták meg mit is tudnak. Csak így tovább. A második meccsen is tudtuk gyakorolni azokat a dolgokat, amiket eddig nem. Gratulálok a fiúknak, szép félévet zártunk. Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

Bucsányi Ibolya, a PICK Szeged II. edzője: – A téli forduló utolsó körének szűk kerettel vághattunk neki. Harciasságban, küzdeni akarásban nagyot léptek előre a fiúk. Már szépen alakították ki a helyzeteiket, de a befejezést, a végjátékot még pontosítani kell. Az évekbeli es a testi fölény ennek ellenére jelentős különbséget alakított ki a csapatok között. A második mérkőzést a teljes mentális fáradtság uralta. Rengeteg kihagyott ziccer és hétméteres tarkította a találkozót, így a Békéstől is vereséget szenvedtünk.

– Becsei Dávid –