Hírek

Legyőztük a bajnokot
Utolsó meccsét játszotta az NB I/B-s bajnokságban az OTP Bank - PICK Szeged U21-es csapata.
Négyes döntőbe jutott az OTP Bank - PICK Szeged U20

Fölényes győzelmet aratott Debrecenben az I. osztályú utánpótlás bajnokságban az OTP Bank - PICK Szeged U20-as csapata, ez a siker pedig azt jelenti, hogy a #kiskékek résztvevői a négyes döntőnek.

Győzelem az utolsó hazai meccsen
Utolsó hazai meccsét játszotta az NB II-es bajnokságban az OTP Bank - PICK Szeged U23-as csapata.
 
A félidőben még h
Győzelemmel búcsúztunk a hazai pályától
Magabiztos győzelmet aratott az OTP Bank - PICK Szeged U20-as csapata az I. osztályú bajnokságban. A vendégek kezdtek jobban, egészen a 10. percig vezettek. Ekkor jött tőlünk egy 5-0-s roham, ami megnyugtatott bennünket, és már az első félidő után 22-14-re vezettünk.
Vereséget szenvedtünk Ajkán
Hiába vezettünk a félidőben idegenben, Ajkán, a hazai csapat a második játékrészben megfordította a meccset, és végül magabiztosan nyert ellenünk.
A bajnokságból egy meccsünk van hátra, május 21-én (vasárnap) a listavezető Eger együtte
Szolnokon szerpelt az U11-es csapatunk
Az U11-es bajnokság utolsó fordulóját rendezték meg.
Fontos győzelem idegenben
Fontos győzelem a rájátszásban. Ezzel a sikerrel a 10 pontos DEAC és Budakalász mögött 9 ponttal a harmadik helyen állunk.
Veretlenül tornagyőztes a magyar serdülő-válogatott
Remekül indította a balatonboglári serdülő válogatottnak kiírt nemzetközi tornát a magyar együttes, amelynek szövetségi edzője, a PICK Kézilabda Akadémia mestere, Szabó Levente.
A mieink a norvégok ellen kezdtek, és nyertek 42-34-re.
Fontos meccset nyert meg az OTP Bank - PICK Szeged U21

Hatalmas lépést tett a biztos bennmaradás felé az OTP Bank - PICK Szeged U21 NB I/B-s csapata. A #kiskékek 31–25-re nyertek a Százhalombatta ellen.

Két meccset nyertek a #kiskékek Kecskeméten
Az OTP Bank - PICK Szeged I. csapata a hétvégén Kecskeméten játszott az U12-es országos bajnokság kilencedik fordulójában.
Két győzelem Dabason
Az U14-esek az U15-ös II. osztály felsőházi fordulójában két ceglédi csapat ellen léptek pályára Dabason.
Második helyen állunk a rájátszásban
Győzelem és vereség a mérlege az OTP Bank - PICK Szeged U15-ös csapatának a rájátszásban.
Díjaztuk a Jó tanuló, jó sportoló játékosainkat

Tizenegy fiatal vehette át a „Jó tanuló, jó sportoló” díjat.

 

Évek óta hagyomány, hogy klubunk és a KÉSZ csoport jutalmazza a „Jó tanuló, jó sportoló!” utánpótlás játékosainkat. Szombaton, az OTP Bank PICK - Szeged-Telekom Veszprém rangadó szünetében, a PICK Arénában köszöntöttük az idei legjobbakat.

Vereséget szenvedtünk Veszprémben

Vereséget szenvedett NB I/B-s csapatunk, az OTP Bank - PICK Szeged U21 a BFKA-Veszprém otthonában. A hazaiak végig kézben tartották a meccs irányítását, nem volt esélyünk a pontszerzésre.

Hiába vezettünk, vereséget szenvedtünk

Hiába vezettünk 1 góllal az első félidő után, ellenfelünk, a BFKA Veszprém fordított és végül 23-20-ra nyert az OTP Bank PICK Szeged U16 ellen

Fontos győzelem az NB I/B-ben
 
Az OTP Bank - PICK Szeged U21 hazai pályán fogadta a Salgótarján együttesét.
Két vereség a rájátszásban

Az OTP Bank - PICK Szeged U14-es csapata az országos gyermekbajnokság Felsőházában, a 4. fordulóban Budapesten lépett pályára.

Az első meccsen a Telekom Veszprém volt az ellenfelünk. Nagyon pontatlan befejezésekkel és bizonytalan védekezéssel kezdtünk. Sajnos a határozatlanság és a sikertelenség a mérkőzés végéig gátja volt a PICK játékosok jó teljesítményének.
OTP Bank - PICK Szeged-Telekom Veszprém 15-22 (7-12)

Hiába vezettünk a félidőben, vereséget szenvedtünk
Remek első félidő után, a második 30 percben teljesen szétesett a játékunk, így az OTP Bank PICK Szeged U20-as csapata vereséget szenvedett a Gyöngyös otthonában.
 
HE-DO B. Braun Gyöngyös-OTP Bank - PICK Szeged U20 32-24 (12-15)
U20 I. osztály, 20. forduló, Gyöngyös, 200 néző.
Magabiztos hazai győzelem

Nem volt kérdés a győzelem megszerzésre, jól kezdtük a hazai bajnokit az NB II-ben, pillanatok alatt 3-0-ra megléptünk, ez pedig kellő lendületet adott, így a végén 39-32-re nyertünk az Újkígyós ellen.

Nem volt esélyünk Ózdon

Vereség Ózdon. A hazaiak végi kézben tartották a mérkőzést, és magabiztosan nyerték meg a meccset. Javítási lehetőség április 8-án (szombat) 16 órakor itthon, a Ludányi Márton sportcsarnokban a Salgótarján ellen.

Oldalak