NB II

Remekeltek az utánpótlás csapataink

Öt csapatunk is pályára lépett az elmúlt napokban. NB I/B-s együttesünk hazai pályán fogadta az Ajka együttesét. A meccs elején a vendégek vezettek, de Varga Mihály irányításával már az első félidő után magabiztosan vezettünk. Igazi csapatként harcoltunk, egyre nagyobb lett a távolság a két csapat között. A sok jó teljesítmény győzelemre vezetett, 36-29re diadalmaskodtunk. Az év utolsó meccsét pénteken idegenben, Kecskeméten vívjuk.

Győzelem az utolsó hazai meccsen
Utolsó hazai meccsét játszotta az NB II-es bajnokságban az OTP Bank - PICK Szeged U23-as csapata.
 
A félidőben még h
Bravúros győzelem Makón

Magabiztos hazai győzelem

Nem volt kérdés a győzelem megszerzésre, jól kezdtük a hazai bajnokit az NB II-ben, pillanatok alatt 3-0-ra megléptünk, ez pedig kellő lendületet adott, így a végén 39-32-re nyertünk az Újkígyós ellen.

Egyetlen góllal kaptunk ki a listavezetőtől

Hiába nyitott komoly hajrát az NB II-ben szereplő OTP Bank - PICK Szeged U23-as csapata, nem sikerült a pontszerzés a listaevezető, Törökszentmiklós otthonában.

Fölényes győzelem az NB II-ben

Fölényes, 40-23-as győzelmet aratott az NB II-es bajnokságban szereplő OTP Bank - PICK Szeged U23-as csapata hazai pályán a Berettyó ellen.

Négy meccs, négy győzelem a #kiskékek mérlege

A hétvégén négy meccset játszottak az OTP Bank - PICK Szeged utánpótláscsapatai. A #kiskékek remekeltek, minden korosztályos csapat győztesen hagyta el a pályát.

Bravó #kiskékek! Így kezdjük a tudósítást, hiszen az elmúlt hétvégén az összes pályára lépett OTP Bank - PICK Szeged-utánpótláscsapat győzelemmel zárta a bajnoki fordulót.

Fontos győzelmet aratott a felnőtt NB I/B-ben az U21-es együttes, Kárpáti Krisztián alakulata a rivális BFKA Balatonfüred gárdáját verte meg hazai pályán.

Hajdúszoboszló-OTP Bank - PICK Szeged
NB II
34
32
Hajdúszoboszló
Hazai vereségek

Vereséget szenvedett az NB I/B-ben szereplő PICK Szeged U21 és az NB II-ben rajthoz álló PICK Szeged U23 is.