Az U13-as csapat támogatója a Vegaalga

A következő szezontól Pick-Vegaalga néven szerepel a bajnokságban Nagy Zoltán együttese, az U13-as csapat. Basa Zoltán ügyvezető nagy örömmel állt cégével a csapat mögé, és nyújt támogatást a fiataloknak.

– Kitűzött célunk volt, hogy korosztályos csapataink mellé névadó támogatót találjunk. Jó hírem van, sikerült megállapodnunk az első céggel, az U13-as csapatunk a következő idényben már Pick Vega Alga néven szerepel, és a támogatót a mezén is megjeleníti majd. Ez az első lépés, bízom benne, hogy hamarosan több is követi a premiert – közölte a jó hírt Vadkerti Attila, a Pick Szeged utánpótlás operatív igazgatója.

– Nem volt nehéz megfertőződnöm a kézilabda szeretetével, hiszen Ludányi Mártonhoz rokoni szálak fűznek, így gyorsan a sportág szerelmese lettem. Egy Brüsszel által támogatott projektet kezdtünk el, és szeretnénk megismertetni a Vega Algát, ami egy különleges mezőgazdasági technológia. A gyerekek játéka tiszta, talán ebben hasonlít profilunk leginkább hozzájuk, így nagy örömmel köteleztük el magunkat a Pick Szeged-utánpótlás mellé, és nyújtunk anyagi támogatást a csapatnak – nyilatkozta Basa Zoltán, a Vega Alga ügyvezetője. 

Egy kicsit a cégről:

Az alga – amelyet sokan a jövő szupernövényének tartanak – több tízezer fajtája és egyre szélesebb körű felhasználása adta az alapötletet a projekthez. Szegeden a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Biológiai Divíziójánál már régóta foglalkoznak algakutatással, így az együttműködés eredményeként elkészült az első algató, amely akkor még az Algacentrum nevet kapta.

 

Itt már lehetőség volt az algák nagyüzemi termelésének vizsgálatára, de az áttörést az Európai Unió közvetlenül H2020-as kkv-k számára kiírt forrása jelentette, ahol a Zöldségcentrum Kft. által vezetett konzorcium a szegedi Multisense Kft.-vel közösen forrást nyert az algák mezőgazdasági alkalmazásának kutatására.

A projekt 2015 szeptemberében indult és 2017 augusztusában zárul, ami után reményeik szerint képesek lesznek olyan megoldást kínálni, amelyben 20 hektárnál nagyobb termelő önállóan lesz képes saját maga algát előállítani és kijuttatni a termőterületre.

Az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, hogy egysejtű zöldalgákkal sokféle szerves vegyületet meg lehet termelni. Ez a legígéretesebb megoldás a bioüzemanyag-előállításra, alkalmas állati vagy emberi táplálékkiegészítők, fehérjék, szénhidrátok gyártására és a növénytermesztésben a műtrágyák részleges kiváltására.