Csoportelsőként jutott U14-es csapatunk az országos elődöntőbe

Csoportelsőként jutott Nagy Zoltán csapata az országos elődöntőbe..

U -14 es csapatunk, a Pick-VegaAlga megnyerte a kiemelt bajnokság régiós selejtezőkörét és csoportelsőként lépett tovább az országos elődöntőbe. 

Az elmúlt hétvégén utazott a csapat Tiszaföldvárra, ahol előbb az Orosháza fiataljai ellen 27-14 arányban nyertek, majd a második mérkőzésen a Törökszentmiklós csapatával mérkőztek a mieink, ahol nagy küzdelemeben, szoros csatában egyetlen góllal 22-21- re diadalmaskodtak. 

A csapat tagjai: Luka Krivokapic, Míg Tamás, Szalai Patrik, Nagy Kende, Noska Szabolcs, Soós Róbert, Beszédes Bence, Hajdú Bence, Csamanagó Zsombor, Kiss, Levente, Csóti Kristóf, Csengeri Hunor, Császár Norbert, Tótok Adrián, Juhász Kristóf.

Edző Nagy Zoltán

Nagy Zoltán értékelése a mérkőzés után:

Egész héten betegség és sérülések akadályozták a felkészülésünket, hét játékosom dőlt ki szombatra, így nem tudtunk a legerősebb kerettel elutazni. Az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen mindkét mérkőzésünket megnyertük, viszont a mutatott játéknak egyáltalán nem örülök.

A következő hetekben lesz időnk felkészülni az országos elődöntőre, ahol keményebb ellenfelek várnak ránk. 

Fotók: http://utanpotlas.pickhandball.hu/galeria/2017-01-19/csoportelsokent-jutott-u14-es-csapatunk-az-orszagos-dontobe