Felemásra sikerült forduló-Pick-Vegaalga

 Gyöngyösre utazott U-14-es csapatunk a bajnokság soron következő fordulójára. Ahogyan az várható volt az országos középdöntőben már nincsenek könnyű mérkőzések, minden csapat a végsőkig küzd, hogy bejusson a döntőbe.  Ezúttal sem volt másként.

Az először Gyömrő csapatával találkozott a Pick VegaAlga. Végig kiélezett, izgalmas mérkőzésen, szoros küzdelemben 23-21 arányban diadalmaskodott a szegedi csapat. 

A második meccsen nagyot küzdöttek a fiúk, a mérkőzés nagy részében vezettek is, de az utolsó hat percben nem sikerült gólt dobniuk és a négy gólos előnyről a hazai csapat megfordította a mérkőzést. Gyöngyös - Pick VegaAlga 19-18.

Nagy Zoltán így vélekedett a mérkőzés után:
A Gyömrő ellen nehezen lendültünk játékba, nagyon álmosan kezdtünk. Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de a győzelem volt a fontos. A második mérkőzésen sem sikerült úgy játszanunk ahogyan képesek vagyunk. Rengeteget hibáztunk támadásban és védekezésben egyaránt, de küzdeni akarásból újra jól vizsgáztak a fiúk. Sajnálom, hogy a végére "elfogytunk". Meg kell még tanulnunk, hogy  mérkőzés kétszer húsz percig tart.

A csapat játékosai:

Hódi Richárd, Szalai Patrik, Csengeri Hunor, Császár Norbert, Kiss Levente, Soós Róbert, Dancsik Barnabás, Csamangó Zsombor, Beszédes Bence, Rea Barnabás, Krivokapic Luka, Molnár Richárd, Zöldi Márton, Míg Tamás, Hajdú Bence, Csóti Kristóf, Noska Szabolcs, Kucsera Balázs

Edző: Nagy Zoltán

 

Fotók: http://utanpotlas.pickhandball.hu/galeria/2017-03-17/felemasra-sikerult-fordulo-pick-vegaalga