Hutvágner István győzelmet vár a rajton

Pénteken 16 órakor - zárt kapus - a DEAC ellen megkezdi szereplését az I. osztályú bajnokság Keleti csoportjában a PICK SZEGED I. serdülő csapata. Hutvágner István vezetőedzővel beszélgettünk a rajt előtt.

 

-Minden úgy alakult, ahogyan eltervezte?

-Úgy gondolom, hogy minden a tervek szerint alakult. Az első időszak az ismerkedésé volt, hiszen új edzőként kezdtem el dolgozni a korosztállyal. 19 fős a keretünk, de többen az ificsapatban is szerepet kaphatnak, így éppen jó, hogy ennyien vagyunk, hiszen egy meccsre 16 fő nevezhető.

-Mire lehet képes a csapat a bajnokságban?

-Több edzőmeccset is játszottunk, méghozzá erős ellenfelekkel találkoztunk. A NEKA-tól vereséget szenvedtünk, de a Fradit és a Veszprémet is legyőztük. Nem ismerünk minden ellenfelet, de mindenképpen az élmezőnyben szeretnénk végezni. A keretünket 2004-ben és 2005-ben született fiatalok alkotják. Döntő lehet majd, hogy az ellenfeleknél mennyi 2003-ban született játékos kap szerepet, amelyre egyébként van lehetőség. Sokat edzettünk, fizikálisan is sokat dolgoztak az erőnléti stábbal a játékosok, de a taktikai elemek gyakorlás is fontos szerepet kapott.

-Mit vár a DEAC ellen?

-Győzelmet, mindenképpen egy jó rajtot. Nem igazán ismerjük a debreceni csapatot, de itthon nem lehet kérdés, hogy a két pont megszerzése a fő cél.

-Hogyan érzi magát Szegeden?

-Jó döntést hoztam, hogy váltottam, és ebbe a gyönyörű városba költöztem, ahol munkát vállaltam. Remek társaságba kerültem, nagy kihívás nekem is a munka, így örömmel érkeztem, minden pillanatát élvezem. Bízom benne, hogy sok szép eredményt érünk el, és ami fontos, tehetségeket nevelünk a szegedi kézilabdának.

Süli Róbert

Korosztály: