II. Pick Szeged Kézilabda Tábor - 1. nap (7-8 évesek)

Remekül sikerült a tábor első napja, nagyon jól érezték magukat a résztvevő ifjú kézilabdások. A rengeteg jelentkező miatt két csoportra osztottuk a gyerekeket, az egyik csapat a sportcsarnokban, a másik a Csonka János Műszaki Szakközépiskola tornatermében edzett a délelőtt folyamán, majd közösen megebédeltek a Green & Grill teraszán.

Ezt követően a MOL-Pick Szeged felnőtt csapatának buszával együtt utaztak a Vadasparkba, ahol izgalmas vetélkedőkön vettek részt, megetették a zsiráfokat, valamint a fókashow-t is megtekintették.

A nap zárásaként a gyerekeket megajándékoztuk a nekik készített táboros pólókkal, melyekbe rögtön bele is bújtak, így a Vadaspark előtt várakozó szülők elé sok egyforma ruhás apróság szalad, akik mind élményekkel tele tértek haza.

A galériában megtekintheti a képeket az első napról.