Rangadót nyert a PICK SZEGED ificsapata

Rangadót nyert meg a PICK SZEGED ificsapata a Gyöngyös ellen. A #kisKékek 36-30-ra diadalmaskodtak.

PICK SZEGED-Gyöngyös 36-30 (20-16)
A férfi kézilabda, ifjúsági I. osztály, Keleti csoport, 9. forduló, Szeged. Vezette: Horváth, Simó.

PICK SZEGED: Marczika 2 – Kurai 1, Csiki Cs. 2, Kinyó 2, Csíki R. 2, Tőkés 5, Rosta 1. Csere: Gémes, Krivokapics (kapusok), Noska 2, Lőrincz 2, Tótok, Rea 8, Hegedűs 4, Szilágyi 5. Vezetőedző: Velky Péter.

Rangadót játszott kedden este hazai pályán a PICK SZEGED ificsapata. Velky Péter együttese a Gyöngyöst fogadta az Etelka sori tornacsarnokban. Mi és az ellenfelünk is a nyolc forduló alatt 13-13 pontot gyűjtött, ezért volt érdekes az összecsapás. Végig remekeltünk, és szereztük meg a fontos két bajnoki pontot, amelynek köszönhetően 15 ponttal a listavezető Ferencváros mögött a második helyen állunk.

Velky Péter: - Elejétől a végéig nagyot küzdve támadásban és védekezésben egyaránt sikerült szépen lassan felőrölni az ellenfelet és megnyerni a mérkőzést. Csapatként tudtunk működni, megérdemelték a győzelmet a fiúk.

Legközelebb november 21-én (csütörtök) Dabason lépünk majd pályára.


Korosztály: