Újabb csapatunk, a PICK SZEGED II. U15 szezonértékelése következik. Pertics Piroska vezetőedző büszke arra, hogy tavaszra igazi közösségé formálódtak. A trénerrel beszélgettünk.
- Hogyan fogadták a srácok, hogy véget ért a szezont?
- Nem örült egyikünk sem, hogy ilyen gyorsan véget ért a szezon, illetve maga a szituáció sem szerencsés, hogy így fejeződött be az idény. Az utolsó fordulókban nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, a következő forduló pedig hazai pályán lett volna, amelyre készültünk és vártunk, de erre már sajnos nem kerülhet sor. De el kell fogadnunk, és tenni a dolgunkat a következő idény érdekében.
- Mennyire szorgalmasak a játékosaid ebben az időszakban?
- Amikor március közepén kiderült, hogy nem tudunk tovább edzeni, mindenki elkeseredett, de bíztunk benne, hogy ez egy ideiglenes, viszonylag rövid kényszerpihenőt jelent majd. Ezt követően elindulhattak az otthoni edzések. A srácok tenni akarása példamutató, és a csapat 80 százaléka aktívan részt vesz az online edzéseken. Heti 5 foglalkozásunk van, amelyet videókonferencia keretén belül tartunk, így látjuk és halljuk is egymást. Elfáradnak ugyan ezeken az edzéseken is, de jókedvűen töltjük együtt ezt az időt. Úgy gondolom, hogy szükségük is van a mindennapi mozgásra, hiszen nekik is teljesen új ez a helyzet, és alkalmazkodni kell hozzá. Igénylik is a közös tréningeket, illetve szorgalmasan küldik a futásokról is a dokumentációkat.
- Miben fejlődtek a legtöbbet ebben az idényben?
- A csapatunk esetében szeptemberben alakult ki a végleges létszám, illetve keret. A srácok egy része kézilabdázott már a 2005-ös vagy 2006-os csapatban, a másik részük pedig az év elején kezdett el kézilabdázni. Így elég nehéz volt a szezon nyitánya, meg kellett egymást ismerni, illetve a kézilabda technikai alapjait is meg kellett tanulniuk. Éppen ennek a sajátságos helyzetnek köszönhetően a szezon elején inkább önálló megoldások voltak a jellemzők a mérkőzéseken. A góllövés jelentette nekik a "sikert". Ezután folyamatosan megtanultak a közös siker érdekében együtt dolgozni. Igazi közösséggé alakultak, akik a mérkőzés lefújását jelző sípszóig küzdenek a csapatért, ezt jól lehetett látni a tavaszi fordulókon lejátszott mérkőzéseken.
- Mi volt az erősségük?
- Megtanultak egymásért, a csapatért együtt dolgozni.
- Miben kell előrelépniük?
- Úgy gondolom, hogy a kézilabda minden elemében kell még fejlődniük, de ezt el lehet érniük kemény és kitartó munkával.
- Mennyire büszkék arra, hogy kék mezben szerepelhetnek?
- Nagyon büszkék arra, hogy a világviszonylatban is elismert, a legjobb csapatok közé tartozó klub utánpótláscsapatánál játszhatnak. Több játékos célja, hogy majd felnőtt korukban pályára léphessenek a nagy csapatban.
- Mi volt a legnagyobb tapasztalat, amit ebben az idényben szereztél?
- Türelemmel, kitartó közös munkával együtt el lehet érni a kitűzött célokat. A sportolóknak, a szülőknek a hozzáállása nagyon fontos, és az a feltétel, amelyet a klub biztosít számunkra. Amennyiben jól együtt tudunk működni, akkor mindenki pozitív tapasztalatra tehet szert. Úgy gondolom, hogy ez a mi csapatunknál működött. Ezúton is szeretném megköszönni a szülőknek, sportolóknak az eddigi hozzáállásukat, munkájukat, a klubnak pedig a számunkra biztosított lehetőségeket.
- Mennyire lesz nehéz újra kezdeni az egészet?
- Nem lesz könnyű újra kezdeni majd. Hiányzik a csapatnak a közös edzés, amelyen együtt tudunk dolgozni. Egyéni edzések vannak, amelyek főként erősítő jellegűek, egyéni képesség fejlesztők. A következő szezon elindulása biztos, hogy másfajta edzésmunkát igényel majd, mint a korábbi években megszoktuk azt. De nem aggódom, bízom a srácokban és a közös munkában! CSAK ELŐRE! HAJRÁ KÉKEK! HAJRÁ PICK SZEGED!
Interjú: Süli Róbert