Szabó Levente a fiú serdülő válogatott edzője lett

A Magyar Kézilabda-szövetség Elnöksége véglegesítette az utánpótlás-válogatottak szakmai stábját a 2019-2020-as idényre. Klubunk edzője, Szabó Levente a serdülők edzője lett, míg nyáron leköszönt utánpótlás szakmai igazgatónk, Herbert Gábor az junioroknál kapott megbízást.

– Nem először bíznak meg teendőkkel válogatottnál, hiszen 2010 és 2012 között már helyet kaptál a serdülő, majd ifjúsági korúaknál. Milyen célokkal vágsz most bele a munkába?

– Megtisztelő feladatot kaptam, hatalmas a tettvágy bennem – mesélte Szabó Levente. – Az lesz a célunk, hogy megtaláljuk a magyar kézilabda értékeit és kincseit. Nagy felelősség olyan kondicionális és alkati tulajdonságokkal rendelkező fiúkat kiválasztani, akik természetesen képesek a további korosztályos válogatottakban is maradandót alkotni.

– Nagy felelősség hárul az utánpótlásban tevékenykedőkre, hogy megtalálják a tehetséges srácokat és fejlesszék őket.

– Igen, kis ország vagyunk, nagyon fontos a körültekintő kiválasztás, mivel végesek a merítési lehetőségeink. Olyan sportolókat kell keresnünk, akik egyéniségek, minden pillanatban felelősségteljesen vállaljak döntéseiket a pályán és azon kívül egyaránt.

– Kik lehetnek az optimális jelöltek?

– Nem minden az alkati tulajdonság, bár fontos. Egyáltalán nem elhanyagolandó, az egyén és az emocionális intelligencia befolyása. Azokból a jó játékosokból, akik „nyomás” alatt pillantok alatt képesek kiválóan dönteni, természetesen kevesebb van. A gondolkodási sebességnek hatalmas szerepe van ebben a spotágban is.

– Miben kapcsolódik a válogatott megbízásod a szegedi munkádhoz?

– A szegedi utánpótlás európai szinten is jegyzett, büszkék lehetünk az eredményeinkre. Neveltjeink szép számmal játszanak a felnőtt első osztályban. Nagyon sok tehetségünk van, akik a válogatottban is helyt fognak állni. Szegeden is azzal a korosztállyal foglalkozom, amellyel az MKSZ most megbízott, így nagyobb rálátásom van a serdülőkre.

– Becsei Dávid –