U11: nincs okunk szomorkodásra

A Gyermekbajnokság U11-es Badó László régiójában a PICK SZEGED I. és a II. csapata Gyulán a békéscsabaiak mellett egymással is megmérkőzött.

Eredmények:

Békéscsabai BDSK – PICK SZEGED II. 4–29
Békéscsaba DKSE – PICK SZEGED I. 9 –22
PICK SZEGED I. – PICK SZEGED II. 20–10

Mandl Alice, a PICK SZEGED I. edzője: – Mindkét mérkőzésen nehezen lendültünk meccsbe. Bátortalan támadás, erőtlen védekezés, sok technikai hiba és rengeteg kihagyott ziccer jellemezte a játékunkat. Igazán csak annak örülhettünk, hogy a mérkőzések végén az eredményjelzőn nagykülönbségű győzelem állt.

Bucsányi Ibolya, a PICK SZEGED II. edzője: – A gyulai forduló után sincs okunk a szomorkodásra, hiszen egy igen magabiztos győzelemmel és rendkívül sok pozitívumot tartalmazó vereséggel lettünk gazdagabbak. Az első mérkőzésen örömjátékot mutatva térdre kényszerítettük ellenfelünket. A második találkozón a rangidős, határozott játékot játszó PICK I-gyel küzdöttünk meg. Védekezésben remek gátat szabtunk a lendületes akcióknak, de a támadás befejezéseinkben sokat hibáztunk, amit a végeredmény is tükröz. Összességében büszkék lehetünk magunkra!

– Becsei Dávid – 

 

Korosztály: