U12: Algyőn játszottak Teimel és Bucsányi tanítványai

A Gyermekbajnokság U12-es bajnokságának Badó László régiójában, a B csoport másodi fordulójában Teimel Róbert és Bucsányi Ibolya tanítványai Algyőn léptek pályára.

 

Pick Szeged I. – Tigrisek Csongrádi KSE 30–9 (15–4)

Pick Szeged I. – Békés-Drén KC 25–17 (10–10)

 

Teimel Róbert, a Pick Szeged I. edzője: – Az első mérkőzésen miután felvettük a ritmusunkat, szép dolgokat láttam a pályán, és mosolyogva jöhettünk le a pályáról. A második találkozó sem úgy indult, ahogy elterveztük. A szünet után jobban akartuk a győzelmet. Gratulálok a fiúknak, hiszen nagyon jól küzdöttek. Kifejezetten örülök neki, hogy sok olyat láttam, amiket az edzéseken gyakorlunk.

 

Pick Szeged II. – Tigrisek Csongrádi KSE 20–21 (9–9)

Pick Szeged II. – Orosházi FKSE-Linamar 15–22 (6–11)

 

Bucsányi Ibolya, a Pick Szeged II. edzője: – Megmutatták a fiúk, hogy a jövőben számolni kell velük. Egy lépéssel előrébb vagyunk az előző fordulóban mutatott játékunkhoz képest. Sajnos még mindig sok erőt kivesz a fiúkból az első mérkőzés kétszer 20 perce. A második meccsen a fáradtsággal küzdünk, és csak ezt követően az ellenféllel. Azon vagyunk, hogy ebben is erősödjünk.

 

– Becsei Dávid –