A Cell Kupa hétfőn megkezdődött Veszprémben. A Pick Szeged Utánpótlást négy csapat nyolcvankettő játékosa képviseli a nemzetközi tornán. A fiúk indíttatásáról, céljairól Herbert Gábor, a Pick Szeged utánpótlás szakmai igazgatója beszélt.
– Valamennyi csapatunknál más-más az indíttatás és a célkitűzés – kezdte az ismertetést Herbert. – Az U12-es gárdánk Teimel Róbert vezetésével érkezett a Cell Kupára.. Náluk a versenytapasztalat megszerzése, egy ilyen esemény atmoszférájának megismerése a legfőbb feladat. Szeretnénk, hogy minden játékos minél több időt töltsön a pályán. Ez már most teljesült. A legkisebbek élvezik a torna hangulatát. Külön öröm számunkra, hogy ez szép győzelmekkel is párosul, már a legjobb 6 csapat közé bejutottak és jók az esélyek az elődöntőre.
Az U14-es csapatunk új edzővel, Kis Márkkal vágott neki a tornának. Az első napon megilletődötten kézilabdáztak, viszont kedden már értékes győzelmet arattak, így bejutottak a negyeddöntőbe.
– A 16 évesek között induló csapatunk nagy változásokon megy át, egy rendkívül sikeres időszak után sok új információt kell feldolgozni a fiúknak. Mivel Mandl Gábortól nagyon jó alapokat kaptak, Goór Róbert feladata az lesz idén, hogy a felnőttcsapat játékrendszerének alapjait elsajátítsák a játékosok. Ennek az első lépései a Cell kupán lesznek kipróbálva, a türelem és tanulás egyelőre a mottónk. Azonban nem lennék meglepve, ha az éremcsatáknál is még szerepelne a csapat.
A legnehezebb dolga Szabó Péternek edzőnek van itt a kupán a szegediek közül, mert a játékosainak ¾-e még az U16-ban szerepelhetne, mindössze négyen ifjúsági korúak a csapatban. Tőlük azt várjuk, hogy legyen sikerélményük az idősebbek közöttt is, amit már kedden teljesítettek. A további meccseken ezt a küzdőszellemet szeretnénk látni a csapattól – fejezte be értékelését Herbert Gábor.