Magabiztosan nyertünk a Nyíregyháza ellen

Az első félidőben még szoros volt az eredmény, a második 30 percben azonban rátettünk a lapáttal, így magabiztos, 42-26-os győzelmet arattunk a Nyíregyháza ellen az NB I/B-s férfi kézilabda bajnokságban.

PICK SZEGED U22-Nyíregyháza 42-26 (17-14)
Férfi kézilabda NB I/B, Keleti csoport, 16. forduló, újszegedi sportcsarnok. Vezette: Héjja, Kónya.
PICK SZEGED U22: Marczika, Krivokapic (kapusok), Lőrincz 6, Varga M. 3, Csíki R. 4, Vetési 1, Tóth J. 1, Kurai 2, Bajus 2, Fekete G. 1, Szilágyi 7, Kovács 5, Hegedűs 2, Pál 1, Csányi 2, Hutvágner 5. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
 

Kárpáti Krisztián: - Igyekeztem a mérkőzés előtt a játékosok figyelmét felhívni arra, hogy ne a tabellán elfoglalt helyezés és a játékos létszám alapján ítéljék meg az ellenfelet, mert ebbe a hibába az elmúlt mérkőzéseken két csapat is bele esett és vesztesen hagyták el a pályát a Nyíregyháza ellen. Sajnos, az első félidőben ebből nem sokat valósítottunk meg, pontatlanok, körülményesek és dekoncentráltak voltunk, némi szerencsével vezettünk a félidőben három góllal. Szerencsére a szünetben a fiúk belátták, hogy ennél sokkal több kell majd a második játékrészben. Ahogy pontosabb lett a játékunk és tudtuk növelni az előnyünket, a vendég csapatnak úgy fogyott el az energiája. A gólkülönbség túlzó, 40 percig sokkal nagyobb küzdelem volt a pályán, mint azt a végeredmény sejteti. A végjátékban felszabadult kézilabdát játszottunk, arra kell törekednünk, hogy ezt téthelyzetben is meg tudjuk valósítani. Örülök, hogy mindenkinek tudtam lehetőséget biztosítani, illetve annak, hogy magabiztosan tudtunk nyerni. Ez volt az első ilyen alkalom az idei szezonban.

 

Korosztály: