A nyolcadik sikerünk az NB I/B-ben

Nyolcadik győzelmét aratta az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokságban szereplő PICK Szeged U22-es csapata. Az újszegedi sportcsarnokban lejátszott meccsen a félidőben még a Balassagyarmat vezetett 2 találattal, de utána összekaptunk magukat. 14-14-nél egyenlítettünk először, 17-17 után pedig már átvettük a vezetést. Bajus Brunó zsinórban háromszor talált be, így 20-17-re léptünk el. Ezután már nem tudott közelebb kerülni ellenfelünk, Pál László pedig egy másodperccel a vége előtt beállította a 26-20-as végeredményt.

Legközelebb vasárnap (április 18.) ismét hazai pályán szerepelünk, az egykor az NB I-ben is szereplő Ózdi KC-t fogadjuk.

Kárpáti Kriszitán: - Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Balassagyarmat nagyszerű formában volt. Ennek ellenére kiválóan kezdtük a játékot, de 6-0 után érthetetlen hibákat vétettünk, így pillanatok alatt elfogyott az előnyünk. Egészen a második félidő elejéig bizonytalanok voltunk, ennek eredményeként a vendégek vezettek és irányították a játékot. Nagy küzdelem árán sikerült fordítani, a védekezés jól működött a második játékrészben. A szoros végjátékot a bajnokságban először éretten, megfontoltan hoztuk le, így az utolsó pillanatokban már nem kellett izgulni. A mérkőzés képe alapján túlzó a különbség, a játék nagy részében nagyon kiegyenlített volt a mérkőzés. Gratulálok a csapatnak, lépésről, lépésre haladunk, vasárnap ismét nagyon kemény összecsapásra számítok az Ózd ellen.

PICK Szeged U22-Balassagyarmati Kábel SE 26-20 (11-13)

Férfi kézilabda NB I/B, Keleti csoport, 3. forduló, újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. vezette: Réti, Szedmák.
PICK Szeged U22: Marczika, Nagy T. (kapusok), Lőrincz 2, Varga M., Csíki R., Vetési 1, Tóth J., Rea 3, Bajus 6, Fekete G., Szilágyi 2, Kovács Á. 2, Hegedűs 1, Pál 1, Csányi 1, Hutvágner 7. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
 
 
Korosztály: