U15-ös I. osztály: hiába küzdöttünk, a rutinosabb ellenfelek győztek

Az U15-ös I. osztály rájátszásának második fordulójában a Nyugati csoport két legjobbja ellen léptünk pályára Egerben. Mindkét meccsen nagyot küzdöttünk, de alulmaradtunk rutinosabb ellenfeleinkkel szemben.

Eredmények:

Éles KISE – PICK SZEGED 24–22 (12–13)

A szegedi gólszerzők: Budai 5/1, Tokodi 4, Vojnár P. 4, Fogarasi 2, Mikuska 2, Szűcs B. 2, Szűcs P. 2, Tóth J. 1.

PICK SZEGED – Ferencváros 19–22 (9–11)

A szegedi gólszerzők: Tokodi 6, Budai 5/1, Vojnár P. 2, Fogarasi 2, Szűcs B. 2, Szűcs P. 1, Mikuska 1.

Mandl Gábor, a PICK SZEGED edzője: – A rájátszás második fordulójában, nyugati csoport két legjobbjával csatáztunk. Az Éles KISE ellen jól kezdtünk, végig vezettünk az első félidőben. A második játékrészben fej-fej mellett haladt a két együttes. A hajrát elrontottuk, és kétgólos vereséggel zártunk. A második találkozón a Ferencvárossal mértük össze erőnket. Már az elején lendületes játékkal vezettek a zöld-fehérek, felzárkóztunk, de ez kevés volt a győzelemhez. Mindkét csapat serdülő másodosztályban szerepel, ez a gyors játékukban és rutinosságukban látszott. Csapatomnak gratulálok a jó teljesítményükhöz és a küzdéshez.

A harmadik fordulóban a DVTK-Eger és a Gyöngyös ellen március 30-án Balmazújvárosban lépünk pályára.

– Becsei Dávid –

Korosztály: